Miért féltékenyek a nők, és miért bizalmatlanok a férfiak?

A párterapeuták szerint a legtöbb kapcsolat azért megy tönkre, mert az egyik fél nem tud megbízni a másikban, és a féltékenykedés megkeseríti a mindennapjukat. Ez ellen sok esetben a bizalmatlanabb fél is nagyon nehezen tud csak tenni valamit, hiszen a legtöbbször sajnos be sem ismeri azt, hogy valóban ok nélkül féltékenykedik a párjára.

Pszichológusok szerint a féltékenység valójában két okra vezethető vissza minden esetben, ez pedig a kisebb értékűség komplexusa, illetve a másik fél kisajátítása. Ez utóbbi valójában a partner birtoklási vágya, ilyenkor pedig rendszerint az illető úgy kezeli párját, mintha az ő saját tulajdona lenne. A kisebb értékűség esetében az illető önértékelési zavara miatt következik be a folyamatos, visszatérő, ok nélküli féltékenység, hiszen nem csak saját magában, de párjában is bizonytalan.

Mi a normális, és mi számít betegesnek?

A féltékenység csak abban az esetben számít normálisnak, ha egyrészről, mértéke tudatos, és ellenőrizhető, másrészről pedig a valóságban tényleg jelen van egy harmadik fél a párkapcsolatunkban. A túlzott féltékenységet nevezzük beteges féltékenységnek is. Ebben az esetben pedig a féltékenységnek nincs valódi oka, sőt még kiváltó helyzete sincs. Ilyenkor lényegében az történik meg, hogy a bizalmatlan fél alaptalan módon állítja azt a párjáról, hogy megcsalta, és félrelépett.

Sajnos az az ember, aki betegesen féltékeny, az sosem látja be azt, hogy nem neki van igaza, és sokszor hiába próbálja neki bebizonyítani a másik fél a hűségét, egyáltalán nem figyel rá, meg se hallgatja őt, csak a saját igazát erőlteti. Biztos az igazában, miszerint párja megcsalta őt, vagy ha még nem, akkor pedig alig várja a megfelelő alkalmat hozzá. A beteges féltékenység mindig egy olyan jelenség, mely mindkét felet gyötri, és milyen egy folyamatos feszültségforrás, ezért könnyen a kapcsolat végéhez is vezethet.

A féltékenykedés erősíteni tud a párkapcsolatokon?

A normál féltékenység hozzájárul a párkapcsolat megőrzéséhez, és a legtöbb ember azt vallja, hogy ez a jelenség valójában az evolúciós pszichológia szerint egy univerzális emberi viselkedés formának számít, mely a meglévő viszonyt még szorosabbá, és erősebbé tudja tenni. Abban az esetben ha átesünk a ló túlsó oldalára, és átmegy ez a dolog, egy örökös, beteges féltékenységbe, akkor már nem erősíti hanem gyengíti a két fél közötti kapcsolatot.

A férfiak és a nők nagyban eltérő okok miatt szoktak féltékenyek lenni. Az evolúciós pszichológia magába foglalja azt is, hogy míg a férfi valójában a szexuális együttlétet nevezi félrelépésnek, a nők ezt sokkal előbb meg tudják bocsájtani, mint az érzelmi megcsalást, tehát jobban félnek attól, hogy párjuk egyszer csak beleszeretnek egy másik nőbe. Normális esetben a féltékenykedés pozitív energiát tud megmozgatni a párkapcsolatban, ám ilyenkor a partnerünk viselkedését, és reakcióját mindig figyeljük!

Fel kell tudni ismerni a beteges féltékenységet, mely sokszor kapcsolattól függetlenül, egy folyamatosan fennálló problémát jelenthet. Akinek az életében rendszeres a féltékenység, annak mindenképpen ki kell derítenie a valódi okán, annak érdekében, hogy ezt egy napon le tudja küzdeni, így talán párkapcsolatát is meg tudja még menteni. Nem ciki segítséget kérni, sem párterapeutától, sem pszichológusoktól. Ők ugyanis olyan mély beszélgetésbe tudnak belemenni, mely könnyen lehet, hogy felszínre hozza az okot, ami miatt egyszerűen nem tudunk megbízni a párunkba.

Forrás: weboldal megtekintése

Hozzászólás írása

amazon anti fatigue mats