Színészek, akik sosem kaptak Oscar díjat

Gondolhatnánk, hogy a tehetség összefügg az Oscar díjjal, ám ez koránt sincs így, számtalan szeretett művész (eddig még) soha nem kapott Oscart. Lássunk egy rövid listát azokról, akik megérdemelnék, mégsem landolt még a zsebükben a szobrocska, még akkor sem, ha kiváló mozikban szerepeltek.

Johnny Depp

Számtalan jelölése és győzelme is van már Deppnek, ám az Oscart még nem sikerült bezsebelnie. A most 51 éves színészt 2008-ban jelölték utoljára a Sweeney Toddért. Ugyanebben az évben a Golden Globe-ot bezsebelhette a szerepéért.

Johnny Depp

Johnny Depp – Milliók rajonganak érte, ám eddig még nem tudta megszerezni a legnagyobb elismerést

Leonardo DiCaprio

DiCaprio idén sem szerezte meg a díjat, csak jelölést tudhat magáénak A Wall Street farkasa című életrajzi drámáért. Öt Oscarra már jelölték, ám eddig még egyiket sem tudta szobrocskára váltani, pedig Leo kinőtt a Titanic szépfiú szerepéből, és folyamatosan egyre jobb. Érdekesség, hogy húsz évesen már jelölték Oscarra A Gilbert Grape című filmben nyújtott alakításáért. Ebben a filmben Johnny Depp testvérét alakította.

Teljes filmek nézése online: http://online.film.hu

Ed Harris

Harris számtalan színvonalas produkcióban szerepelt. Négy jelölést tudhat magáénak a 63 éves színészlegenda, először az Apollo 13 filmért jelölték, később a Truman Showért, később a Pollockért és Az órákért is jelölték, díjat azonban sosem kapott.

Michael Fassbender

Talán élete alakítását nyújtotta Edwin Eppsként Michael Fassbender a 12 év rabszolgaság című drámai filmben, ám Jared Leto kiütötte a nyeregből, és utóbbi vehette át az aranyszobrocskát. A színészt egyetlen Oscarra jelöltek eddig, pedig több kiváló alakítása is volt, például A szégyentelenben is igazán kitett magáért. Fassbender még csak 37 éves, valószínűleg előbb-utóbb megkapja majd az akadémia elismerését.

A sort természetesen lehetne folytatni a végtelenségig, például Sigourney Weaver, Julianne Moore, Gary Oldman, vagy Samuel L. Jackson.

Hozzászólás írása

amazon anti fatigue mats