Az internetezés és az agyi tevékenység

Egy tudományos tanulmány eredményei szerint a weben való böngészés közben az agyi aktivitás jelentős mértékben megnő, és akár egy szimpla keresés lefuttatása is serkentőbben hat a szürkeállományunkra, mint például egy számunkra érdekes film megnézése. Agyunk különböző területeit ugyanis egyszerre képes stimulálni.

Vizuális központ és memória

Amikor az interneten akár a kereső mezőbe egy domain nevet beírunk, és a szerverek  a háttérben vehemens munkának látnak, ezzel együtt az agyi tevékenység is azonnal beindul. A technológia és az emberi test hihetetlen összhangba kerül, és a közös zakatolás gyorsan meg is hozza eredményét. A fent említett tanulmány szerint ugyanis az emberi szervezet vizuális központja, a döntéshozó mechanizmusok, és a memória egyszerre lát munkához, és ezáltal az agyi tevékenység hirtelen a sokszorosára nőhet.

Empátia nulla?

Internetezés – összetett agyi tevékenységet feltételez

Internetezés – összetett agyi tevékenységet feltételez

Azonban ezzel együtt a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az absztrakt gondolkodásért és az empátiáért felelős agyterületek szinte teljes egészében sötétek maradnak az interneten való lázas böngészés közepette. A kutatók, akik e tanulmányt készítették, arra is rámutattak, hogy agyunk bizony valóban fejlődhet a technológia hosszú távú használata miatt. Ám mindemellett arra is felhívták a figyelmet, hogy az internetezés túlzott mértéke az ember interakciós képességeit könnyen károsíthatja, hiszen a szociális élet elszegényedhet.

Az eredmények biztatóak

Mindezek alapján elmondható, hogy az eredmények biztatónak bizonyulnak, hiszen a számítógépes technológiának köszönhetően pszichológiai szempontból is fejlődést mutathatunk, hiszen az összetett agyi tevékenység serkentheti az agyfunkciókat. Azt azonban érdemes szem előtt tartani más szakemberek véleménye szerint, hogy ezt a fajta agyi aktivitást más módszerrel is el lehet érni.

Hozzászólás írása

amazon anti fatigue mats