Ha megbetegszünk, akkor két lehetőség kínálkozik. Vagy felkeressük valamelyik állami egészségügyi intézmény szakrendelését, vagy magánrendelőbe megyünk. Az elmúlt években egyre többen választották a magánrendeléseket az állami egészségügyi intézményekkel szemben.
Nem arról van szó, hogy az SZTK-ban vagy a kórházban ne lenne megfelelő tudása a szakorvosnak, hanem azért, mert a szakrendelésekre sokszor hónapokba telik bejutni. A rendszer túlterhelt, az orvos kevés, a betegségek sikeres kezelésében pedig az idő fontos tényező.
Vegyünk például egy daganatos betegséget. Egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi időbe telik a diagnózis, majd a kezelés. Ha az állami szakrendelésre kérünk időpontot, több hétbe is beletelik, hogy orvos lásson minket, aki ugyan vizsgálatokat fog kérni, amire szintén várni kell.
Ha kiderül, hogy műtétre van szükség, akkor is újabb várakozás következik, hiszen a műtéti előjegyzés is rendkívül hosszú. Ezzel szemben a magánrendelés esetén az orvos már akár másnapra is adhat időpontot, kiírja a vizsgálatokat, amit szintén pár napon belül el is végeznek, már ha az is magán úton zajlik. Az eredmények birtokában pedig már elő is lehet jegyezni a műtétet, ami így lényegesen gyorsabb lesz.
A magánrendelés drága, mit tehetünk?
A magánrendelések egyre inkább felértékelődnek, ugyanakkor sokan mégsem élnek ezzel a lehetőséggel, ugyanis nem tudják kifizetni annak magas költségeit. A magánpraxis hátránya ugyanis az, hogy azt nem fizeti az állam, ezért van ugyebár a TB, hogy az állami rendszer ingyenes legyen, de a magángyógyászatot már nem térítik meg nekünk, a költségeket nekünk kell állni.
A költségek pedig magasak, egy vizsgálat, persze attól függően, hogy milyen szakrendelésről van szó, 20-30 ezer forintba kerül alsó hangon, de lehet ennél jóval drágább is, a vizsgálatokról és műtéti költségekről már nem is beszélve.
Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap az öngondoskodás, melynek egyik formája pont az egészségügyi költségek csökkentését hivatott elérni, miközben a legjobb ellátásban részesülünk. Ez a lehetőség az egészségbiztosítás. Már pár ezer vagy tízezer forintos havi költséggel olyan biztosítást köthetünk, ami a magas kezelési és vizsgálati díjakat fedezni tudja.